Nagy Elek
Magyar kereskedelmi és Iparkamara, elnök
Nem olyan elnök kívánok lenni, aki nagy makrogazdasági víziókat vázol fel, és megmondja, mi a helyes monetáris politika. Vannak sokan, akik ezzel foglalkoznak – ez az ő dolguk. Én üzletember vagyok, vállalkozó. Az a feladatom, hogy az adott keretek és lehetőségek között mindig megtaláljam a lehető legjobb megoldást, és a lehető leghatékonyabban haladjak előre – a vállalkozók érdekében.
A vállalkozóknak új, hiteles narratívára van szükségük. A kamara egy önszerveződő rendszer, ezt kell megerősítenünk. Ezt a célt szolgálják a területi kamarák is.
Mit szólnak a sokadik állami gazdaságfejlesztési tervhez, benne a sok századik vállalkozássegítő ponttal? Vállalkozóként örülök, hogy van egy komolyabb kkv-támogató program. A sikerét úgy tudjuk elősegíteni, hogy elmondjuk, mik az igazán jó elemei, és hol van szükség finomhangolásra. Most is több pontnál folyik ilyen vita.
Általánosságban igaz, hogy egy program sikere nemcsak azon múlik, hogy jók-e az intézkedések, hanem azon is, mennyire értik meg a vállalkozók a lehetőségeket – a sokszor bonyolult szabályok erdejében. Ebben is komoly szerepe van a kamarának.
Figyelnünk kell arra is, ha a pályázati pénzek nem fogynak el – vajon miért nem? Vagy ha túl gyorsan elfogynak – akkor miért? Túl puhák a feltételek? Vagy túl nagy az elvárás, hiszen „szinte ingyen van a pénz”? Édesapám mindig azt mondta: az ingyenpénz a legdrágább.
Mi úgy gondoljuk, hogy ezekhez a támogatásokhoz növekedési vagy hatékonysági elvárásokat is kell társítani.
Magyarország érdeke, hogy minél több magyar tulajdonú vállalkozás nyerjen el állami tendereket – hiszen az a pénz, ami magyar kézbe kerül, itt marad, és itt hoz hasznot mindannyiunknak.
Nagyon izgalmas irány az is, ahogy versenyképessé kívánják tenni az egyetemeket – bár ezt sokan kritizálják és okoskodnak. Ahol elindul egy változási folyamat, ott természetesen hibák is előfordulnak. De számomra a legnagyobb gond, hogy a kritikák jelentős része politikai-ideológiai alapú. Ez az, ami alapvetően megosztja a támogatókat és az ellenzőket.