Scroll Top
19th Ave New York, NY 95822, USA
Dr. Kupi Marcell

Széchenyi István Egyetem,
egyetemi adjunktus

Kupi Marcell, egyetemi adjunktus (SZE), tudományos munkatárs (KRTK RKI), okleveles közgazdász, született 1992. augusztus 05-én. 2012-ben nyert felvételt az akkori Nyugat-Magyarországi Egyetem turizmus alapszakára, amit követően a mesterképzését a Széchenyi István Egyetemen végezte marketing szakon. Munkáját már egyetemi évek alatt megkezdte, több idegenforgalmi és vendéglátóipari szolgáltatónál dolgozott, így például az ötcsillagos Spirit Hotelben, és a Park Inn by Radisson négycsillagos hotelben is. Szakmai tudását emellett csoportos utazásszervezések megvalósításában is kamatoztatta a saját kezdeményezésében, de tevékenysége a marketing világában is folyamatos volt, megbízás jellegű kampányok tervezését és egyéb marketing szolgáltatások kivitelezését pedig a mai napig fenntartja.

2018-ban nyert felvételt a Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolába, ahol a digitális turizmus témakörét kezdte kutatni. Ezzel együtt bekapcsolódott a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar oktatói és kutatói tevékenységébe, továbbá a turizmus tanszéken folyó projektek zömébe.

2019-től a Külügyi Műhely folyóirat szerkesztője lett, valamint ugyanezen év szeptemberétől a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének Nyugat-magyarországi Tudományos Osztályának tudományos segédmunkatársaként is igyekszik kibővíteni kutatói munkáját.
Korábbi tevékenységében megtalálható a Nemzeti Tehetségközpont Tehetségnagykövet pozíciója, miként a GTTP Hungary tanácsadó szerepe, vállalt projektmunkái között pedig közreműködött MTÜ, OTKA és H2020 projektek megvalósulásában is.