19th Ave New York, NY 95822, USA
Somogyi Zsuzsanna

Roto Elzett Certa Kft.,
Regionális HR vezető

2003-ban végeztem a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi karán okleveles Műszaki menedzserként. Tanulmányaim alatt már a választható tárgyak, a szakirány, majd később a diplomamunka témájának kiválasztásában is a Humán menedzsment irányába orientálódtam, mely érdeklődés folytatódott a későbbi kutatómunkám, publikációm (TDK, PhD) során.

Termelő vállalati környezetben a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt.-nél foglalkoztam kezdetben Lean fejlesztések, projektek végrehajtásával, majd a HR gyakorlati feladataival a HR szoftverektől kezdve, a HR Kontrollingon át az expatrióta foglalkoztatásig. 2014-től Ellátási Láncért felelős HR menedzserként felelős voltam 250 fő HR feladatainak ellátásáért a klasszikus vállalati HR funkciók, a teljesítményértékelés, szervezetfejlesztés, karriermenedzsment és utódlástervezés, toborzás és kiválasztás, vezetőfejlesztés működtetése által.
2018-tól csatlakoztam a VELUX Magyarország HR csapatához, ahol szenior HR üzleti partner munkakörben 600 fő HR feladatai, vezetőik HR támogatása tartozott hozzám. A COVID időszak HR kihívásainak való megfelelését még a VELUX-nál kezdtem, de már ROTO-nál fejeztem be.

2021-ben a ROTO Magyarország csapatához csatlakoztam Regionális HR vezető munkakörbe. Jelenleg egy 7 fős HR csapat irányításával a vállalat magyarországi termelő és regionális (cseh, szlovák, észak-kelet-adriai, román) értékesítő csapatainak (850 fő) támogatását látjuk el. Munkám során kulcsfontosságúnak tartom a vezetőkkel szoros együttműködő, partneri kapcsolat kialakítását, HR tanácsadóként, trénerként is segítve a munkájukat.