Bíró Attila
Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.,
ügyvezető igazgató
Okleveles fizikusként karrierjét a General Electric Lighting-nál kezdte, mint fejlesztő mérnök először Budapesten, majd az Egyesült Állomokban. Három vonatkozó szabadalommal rendelkezik a fényforrások területén.
1997-ben a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft-hez szerződött, ahol előbb a logisztika, majd a beszerzésért és kereskedelemért felelős igazgató volt. A kecskeméti gyár a piacvezető fékrendszer gyártó Knorr-Bremse AG második legnagyobb európai gyártólokációja, közel 1000 főt foglalkoztat és a vállalat Haszongépjármű Ágazatához tartozik.
Bíró Attila 2003-tól kelet-közép-európai beszerzési vezető, majd 2006-tól a Knorr-Bremse Haszongépjármű Üzletágának beszerzési alelnöke Münchenben. 2010-től a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. operációs igazgatója, majd ügyvezetője, nevéhez fűződik a 2014 márciusában átadott „Új gyár és tesztközpont” építése.
2016-ban a Magyar Gazdaságért Díjjal tüntették ki a magyar gazdaság fejlődésért tett példaértékű tevékenységéért, majd 2019-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitűntetést kapta Bács-Kiskun megye gazdaságának fejlesztéséért, valamint a vállalat beszállítói körének bővítését szolgáló több évtizedes, kiemelkedően eredményes vezetői tevékenységének elismeréseként.
Bíró Attila hisz abban, hogy a korrekt és nyílt kommunikáció minden szituációban elvezet a megoldáshoz és hogy ugyanez a magatartás a munkavégzésben is sikerre viszi az embert.