Eperjes Károly Kossuth-díjas, Jászay Mari-díjas és Erzsébet-díjas színművész, a Hallhatatlanok Társulatának örökös tagja. A szakma nagyágyúja.

A színészpálya előtt volt műszerész és labdarúgó is. 1974 -1976 között a Videotonban dolgozott.

2019 óta a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. Legalább 75 színházi szerepben, több mint 60 játékfilmben és 12 tévéfilmben is szerepelt.Számtalan díjat és elismerést kapott. A legutóbbiak: A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2017); A Magyar Filmakadémia életműdíja (2020); Széchenyi-örökség Okmánya (2020)^.

Eperjes Károly komoly függőségekkel küzdött főként azért, mert nem tudta feldolgozni a sikert, ráadásul színészként a teljes átlényegülésben hitt, ez azonban komoly veszélybe sodorhatja a művészt. Vele is ez történt.

„Azt is elhittem, hogy csak úgy lehet egy drogost eljátszani, ha az ember kipróbálja. Kétszer is ott voltam a pokol kapujában. Nem lehet leírni, de tudom, hogy ott voltam. Meg is szólított az úr, hogy ne lépjek tovább” – árulta el a színész az InfoRádió Aréna című műsorában, melyből a Blikk közölt részletet. A színész nem először nyilatkozik erről az időszakáról.

Ital és drog, az elképzelhető legrosszabb dolgok férkőztek az életembe. Egyszer csak rá kellett döbbennem: úgy festek ikont, hogy én nem vagyok ikon… Hazudtam a jót, és emiatt majdnem elvesztem. Egyszer, az Eldorádó forgatása közben és később, a régi Művész, mai nevén Thália Színház színpadán Anatolij Vasziljevvel folytatott próbák alatt volt két olyan kegyelmi pillanat, amikor rájöttem, ez így nem mehet tovább.

A siker nagyon nagy kísértés. Jól feldolgozni épp olyan nehéz, mint a bukást…Elbizakodottá teheti az embert. Amikor valami különösen jól sikerül, bizony, akkor küzdők az ellen, hogy uram, a képességeket tőled kaptam, és ezeket most sikerült kamatoztatnom, amiben nekem is van valamicske érdemem, de az egyes, az érdem a tiéd, nem az enyém. Hajlamos az ember ezt elfelejteni, és abból baj lehet” – árulta el a művész, akit erős hite mentett meg.

„Valakik nagyon jól imádkoztak értem. Ha akkor nem tartok mély bűnbánatot, és nem találom meg az igazi orvosát ennek a túlhajszolt életállapotnak…Terápiával ki lehet jönni minden szenvedélybetegségből, de az ember előbb-utóbb visszaesik. Ha a túlzott szenvedély helyére nem az egyetemes orvos kerül, akkor az ember nem tudja rendbe tenni magát.

Bármilyen szenvedélyből igazából csak az isteni orvoson keresztül lehet kijönni, és én ezt katolikus hitemben megtaláltam, azóta napi szentmise és szent áldozás nélkül nem tudok és nem is szeretnék élni, mert akkor talán áldott állapotban vagyok a magam gyarlóságaival” – mondta a színész.